Nézek jobbra, nézek balra és nem értem. Remeg a föld a lábunk alatt, hanyatlásunkhoz lassan kétség sem fér és mi egymást marcangoljuk.
Egymást molesztáljuk hol ideológiai, hol etnikai, alapokon, végig sem gondolva azt, hogy ebből semmit sem profitálunk.
És mivel az igazi problémákat nem ismerjük fel, ezért azt sem vesszük észre, valójában kinek is jó az, ha mi egymással marakdunk!

Mert mit is jelent valójában a mi párt/ideológiai szimpátiánk?
Hogy jót akarunk, csak szimpátiánktól függően mással, máshogy kívánjuk azt megvalósítani.
Ha ezt belátjuk, máris tettünk egy lépést egymás felé.

Először is vizsgáljuk meg, hogy mi történik velünk valójában!
Azt hiszem, pártszimpátiától függetlenül kimondhatjuk, hogy 20 évvel a rendszerváltás után rosszabb helyzetben vagyunk, mint annak előtte és ezt nem lehet a világválsággal magyarázni!

20 évvel a rendszerváltás után odáig jutottunk, hogy az emberek nem igazán mernek politizálni. A legtöbb munkahelyen például kifejezetten tiltják, de legalábbis nem nézik jó szemmel az effajta beszélgetéseket.
Az ilyetén magánbeszélgetéseink pedig legtöbbször veszekedésbe torkollanak.
Vegyük észre, hogy az egymás közt zajló beszélgetések zömmel ugyanúgy zajlanak, mint a közéletben: Konszenzusra ugyan nem jutunk, ellenben minősíthetetlen hangnemben sértegetjük egymást (ahogy a TV-ben is látjuk) rendre lehülyézzük, szélsőségesezzük vitapartnerünket, pusztán azért, mert valamiről nem egyezik a véleményünk!
Rendben van ez így??? Rendben van az, hogy a konfliktuskerülés jegyében nem beszélgetünk politikáról, főleg nem a más nézeteket valló embertársainkkal? Ha mégis, akkor lehülyézzük egymást és összeveszünk?
Vagy, mint a legtöbben, mi is azt mondjuk: Engem nem érdekel a politika. Úgy is tolvaj mindegyik, különben sem tudnék változtatni, minek idegesítsem magam?
A struccpolitika vajon tényleg megfelelő lépés ebben az elkeseredett helyzetben?

Lássuk, hogy néz ki a gyakorlatban ha mégis vitába szállunk.
Észreveszünk egy ordas hibát (vagy annak beállított csúsztatást) és magyarázatot követelünk az elkövető(ik)től. Az ideológiailag nem egyező polgártársaink ezt személyes támadásnak tekintik és favoritjuk nevében magyarázkodnak, vagy vissza is támadnak. Az ütésváltás garantált, hamarosan már nem is a hiba lesz a célkeresztben, hanem mi magunk és minden más, ami valószinűleg sokkal jelentéktelenebb. Az eredeti hibának, ha az valós is volt, megoldása, következménye nem lesz, mi pedig rendesen letapostuk egymást.
Helyes-e a viselkedésünk, ha mondjuk egy MSZP-s fórumon nyitni szándékozó FIDESZ-es fórumozót érvekkel, vagy érvek nélkül nyilvánosan legázoljuk, nácinak kiáltjuk ki?
Helyes-e, ha jobboldali értékek támogatójaként SZDSZ-es polgártársaink blogoldalain minősíthetetlen stílusú megnyilatkozásokat teszünk?
Nem, nem helyes! Attól, hogy trágár, vagy jó érveléssel irányított, de földbe gázoló tipusú támadásokat intézünk egymás ellen, nem kerülünk közelebb sem a problémák megismeréséhez, sem a megoldáshoz, sőt egymáshoz sem.

Vegyük észre, hogy pártpolitikai alapon megosztva barátokat, családtagokat veszítünk el.
Pedig először is Emberek vagyunk. Másodsorban Magyarok. Legvégül pedig valamilyen ideológiának, vagy egyéb besorolásnak a szimpatizánsai, képviselői.
Hibát követünk el, ha az unalomig ismételgetett hangzatos ideológiai kliséket hajigálva egymás torkának esünk. Nem kerülünk közelebb semmiféle megoldáshoz, tartósítjuk az általános szellemi és anyagi nyomort. Acsarkodva nem lehet csapatban dolgozni. És ez az ország egy csapat, nem kettő, vagy három, vagy öt. Itt nem egy 90 perces focimeccset kell megnyernie a csapatunknak egy másik ellenében, de még csak nem is 4 éveset. Itt egy generációkon átívelő küzdelem zajlik a jólétünkért, egymásért, és nem egymás ellen. Pontosabban ennek kellene zajlania, de nem ez zajlik!

Ha mindenáron megosztásra van szükségünk mondok egy helytállóbbat:
Itt vagyunk mi, úgy ahogy vagyunk: mindeféle párt és ideológia, vallás és etnikum és számtalan egyéb kategória képviselőiként. És itt vannak azok az emberek, akiket megbíztunk, hogy legjobb képességük szerint koordinálják ezt a mindennapos harcot az elemekkel, azok az emberek, akikre az egészségünket, a jólétünket, az egész kultúránkat bíztuk. És ők ezzel otrombán visszaéltek. Sőt, nem csak visszaéltek, de mindeközben olcsó demagóg eszmékre cserélték az alapvető emberi jogainkat. Elcserélték a kultúrális sokszínűségünket rasszistázásra és cigánybűnözésre. És a jólétünk? Azzal mivan? Azt mire cserélték? Tehetnénk fel a jogos kérdést. Nos kérem, azt egyszerűen ellopták, elherdálták, felelőtlenül eljátszották.

És akkor itt most álljunk meg egy szóra!
Ha hovatartozásainktól függetlenül kimondjuk, hogy baj van, azzal azt is kimondtuk hogy az érdekeinket képviselők hibát hibára halmoznak!
Márpedig bajnak minősül, ha egy államcsőd szélén táncoló országban élünk pattanásig feszült sokirányú etnikai ellentéttel, botrányos közbiztonsággal, gyalázatos egészségüggyel... nem fejezem be a sort. És mindezt kiemelkedően magas adóterhekkel, óriási munkanélküliség mellett, gigantikus állami eladósodottsággal!
Mondjuk ki végre mindannyian: A bizalmunkkal kitüntetett hatalmasok gyalázatosan végzik a dolgukat!
Mondjuk ki, hogy 20 évvel a rendszerváltást követően nehezebb helyzetbe kerültünk, mint amilyenből kikecmeregtünk!

De térjünk vissza az eredeti témához. Ha beláttuk, hogy a hatalom hibát hibára halmoz, feltehetjük a kérdést: vajon kinek lehet az jó, ha mi emberek, magyar állampolgárok egymást etnikai, vallási, ideológiai alapon leckéztetjük?
Hát nem a mi velejéig romlott hatalmasainknak? Nem az Ő érdeküket szolgálja, hogy a lexikonokat megtöltő korrupciós ügyek és ostoba döntések helyett egymás hovatartozásaival vagyunk elfoglalva???

Azt hiszem eljött annak az ideje, hogy végre magyar állampolgárként kezdjünk el beszélgetni egymással. Eljött az idő, hogy megtaláljuk a közös pontokat, az ezekre adandó válaszokat és mindezt megalkuvást nem tűrve terjesszük a vezetőink elé!

Én kapásból tudok hármat:
1. Egy emberként ismerjük be, hogy baj van! Hogy nemzetünk súlyos válságba került és most a legkevésbé sem a világgazdaságira kell gondolnunk!
Ismerjük ezt be, mert a probléma megoldásának legelső lépése a probléma felismerése!
2. Ha a felelősség tetten érhető, teljes feltárás, nyilvánosságra hozás és példás büntetés kell hogy következzen!
3. Közösen kell megalkotnunk egy eszközrendszert, egy módszertant, mely garantálja, hogy a jelenlegi gyalázatos állapotok soha többé ne térhessenek vissza.

Ha jobban belegondolok a kialakult helyzetért tulajdonképpen hálával tartozunk, csak tudjunk élni az ölünkbe pottyant lehetőséggel! Hálásnak kell lennünk a világgazdasági válságért. Hálásak lehetünk a csapni való kormányzati teljesítményért és a folyamatos pökhendi és bicskanyitogató stílusú nyilatkozatokért!
Hálásak lehetünk az összes szenvedésünkért, mert ha nem fordultak volna ilyen rosszra a dolgok, fel sem ismernénk az igazi problémáinkat! Évtizedek óta a média által szőtt álomvilágban élünk! Két Győzike és egy celeb recskázása között megnézünk egy 5 perces sajátosan tálalt hírcsokrot. A valóságot elfedték a szemünk elől! Ne áltassuk magunkat, a jelenlegi helyzet nem a múlt héten keletkezett, csak éppen most duzzadt akkorára, hogy a hőlégbalon méretűvé dagasztott Győzikék, Kannácskák, Dundikák már nem tudják eltakarni
Mert mit láttunk a médiában? Ugráló pannon pumákat, fölfelé ívelő mutatókat, boldog emberek elégedett mosolyát, mindezt közszolgálatiként bemutatva. A Mátrix rabjai lettünk 2009-ben a saját hazánkban! Ha a valóság nem súlyt le ránk ilyen iszonyú erővel, nem kizárt, hogy sosem térünk magunkhoz csipkerózsika álmunkból! De lesujtott! Csupán egyetlen teendőnk maradt. Ne legyünk olyan ostobák, hogy elszalasztjuk az évtizedes lehetőséget! Fogjuk meg egymás kezét és kezdjünk el cselekedni végre!

Civil emberként azt gondolom, hogy ideje a hatalmunkat elszámoltatni a médiánkkal egyetemben! A lesujtó tények alapos megismerése után el kell távolítanunk első körben mindazt, ami lehetővé tette, hogy idáig jussunk. Nem bővíteni kell ezt a koszlott rendszert, hanem leporolni, és megszabadítani a fölösleges sallangoktól, amiket a repedésk kitöltésére használtak. Csak így láthatunk rá a hiányzó darabokra, csak így fedhetjük fel a rendszer alapvető hiányosságait.

Majd ha a működést helyreállítottuk és egyértelművé tettük hogy a hatalom van értünk, nem pedig fordítva, akkor visszatérhetünk az apróbb kérdések megvitatásához. Tegyük félre az olyan ideológiai korlátokat egy időre, mint a liberalizmus, vagy a konzervatizmus. Próbáljunk meg egy ideig keretek nélkül gondolkodni. Szabadon, demokratikusan.
Keressünk további közös pontokat, problémákat, érdekeket és ezek mentén végre kezdjünk el beszélgetni egymással, ezek mentén kezdjünk el cselekedni.

Szükségünk van egymásra, szükségünk van Rátok!